Prológus



A nevem Isabell Ross, és most költöztem be az Anubisz házba az unokatestvéremmel, Ninával. Amerikában élek a szüleimmel, és egyetlen kishúgommal, Brittanival. Most kezdem az évem itt, szóval félek egy kicsit. Nina mesélt nekem valami Patricia-ról, aki eleinte nem nagyon szerette. Igazából tőle tartok a legjobban. Na de elég a rizsából.
Mikor megérkeztünk a repülőtérre egy taxi várt minket. Mind a hárman nagyon izgatottak voltunk, de főleg Nina, mivel ő kihagyott egy évet. Mindig azt mondta, hogy kellett neki egy kis változás, de nem hiszem. Ja és még a harmadik emberről nem is beszéltem. Ő Eddie, legjobb haverok lettünk amióta Nina ismeri. Nem tudnám elképzelni az életem nélküle. Beszálltunk a taxiba, és elindultunk a ház felé. Izgatott voltam milyen, hisz Nina és Eddie egész útón erről beszéltek nekem.
Ahogy haladtunk az úton, a fák szinte rohantak mellettünk. A nap is kezdett lemenni, és az ég alja rózsaszín volt. Annyira gyönyörű. Ránéztem Eddie-re, és mosolyogtam. Hírtelen felém fordította a fejét, és visszamosolygott, de közben megijedtem.
Odaértünk. Kirohantak a taxiból, a csomagjaikat rám hagyva. Eddie megcélozta a konyhát, és a többieket, Nina pedig elment Fabina-hez. Kiszálltam a taxiból, és bezártam az ajtót. A ház hatalmas volt, és öreg. Látszik, hogy még körülbelül száz éve a Frobiser-Smith-ok építették. De ez már csak történelem lecke. A szállító autónk elhajtott, engem otthagyva egyedül. Megpróbáltam felvenni Eddie utazóját is, de valaki hátulról meglökött és a földre estem. Király már majdnem megvolt. Odajött, hogy segítsen felállítani. Szőke hosszabb haja volt, és kék szeme. A stílusa tipikus angliai nemesi család sarjára utal.
-          Ne haragudj – segített föl, - Jerom vagyok.
-          Semmi baj – mosolyogtam, - az én nevem Isabell Ross Amerikából. De csak szólíts Isnek.
-          Még egy amerikai – vigyorgott, - Jó sok csomaggal jöttél. Segítsek bevinni?
-          Nem csak az enyémek, de persze azt megköszönném, és majd megölök azokat, akik rám sózták a cuccaikat.
-          Kik? Várj, kitalálom. Eddie?
-          Igen… szereti ezt csinálni velem, meg persze Nina.
-          Visszajött? – nézett megdöbbenve.
Segített bevinni a bőröndöket. Leraktuk az ajtóba, Jerom pedig elment üdvözölni Ninát. Biztos mindenkinek hiányzott. Egy öregebb ember jött le a lépcsőn. Hosszú kabát volt rajta, és eléggé félelmetesen nézett ki. Rám nézett, és nagyot sóhajtott. Gondolom, nem szereti az új diákokat. A csomagjaimat az ajtóban hagyva elmentem a konyhába, az étel illatát követve.
Belépve egy nagy ebédlő fogadott, kanapékkal, és egy hosszú étkezőasztallal. Mindenki az asztal körül ült, és beszélgettek. Nem foglalkoztak velem, így köszöntem. Ahogy elhagyta a „sziasztok” a szám mindenki rám nézett. Nina bűnbánó szemeket meresztett rám, hogy ne haragudjak. Eddie felállt az asztaltól, és odajött mellém. Megfogta a derekam, egy kis csendet kért.
-          Emberek ő itt Isabell Ross AMERIKÁBÓL – kihangsúlyozva az amerika szót bemutatott, - igen ez neked Patricia.
-          Hahaha – forgatta a szemét Patricia. Sötétvörös haja, és barna szemei súgalták, hogy „hagyd békén a pasim”.
Mindenki köszöntött, és Eddie odavitt az asztalhoz. Leült a székre, nekem nem volt helyem, így álltam. Megfogta a derekam, így leültem az ölébe. Felállt a kis vöröske, és odajött hozzám. Mindenki mondta, hogy „ne Patricia!”. Azon kaptam magam, hogy egy kancsó narancslevet öntött rám. Felálltam Eddie öléből, és kirohantam az ajtón.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése